Egy kemény hét után

Ez a hét sem volt a laza heteim egyike. A mézpiacon Karácsony a szezon, ilyenkor van itt az aratás. Ez így volt minden évben, miért lenne az idén másként. Annyi csak a külömbség az előző évekhez viszonyítva, hogy akkor dúskáltunk a mézben, az idén viszont szinte vadászni kell a termelőkre. Emiatt ideges vagyok, fáradt, kedvtelen....

Már alig vártam a hétvégét. Az egész hét egy rohanás volt: rengeteg ember, egymásnak adták a kilincset. Éjfélekig meló. Szinte semmi alvás, bennem és Bélában legalább 2000 km. Teganap még ez a k...va hó is rátett egy lapáttal. Budapest teljesen lehalt a reggeli órákban, velem együtt persze, mert ott gubbasztottam a dugóban a rádiót hallgatva. Bélát a furgonban Budapest másik végén rázta az ideg. Ez van, ezt akartuk.

De a csapat persze remekül teljesít, szinte egy emberként vesszük az akadályokat. Talán kevesbbet beszélgetünk és többet megy a kezünk. Köszönet mindegyiküknek az áldozatkész, odaadó munkájukért.

A jó hangulat persze így is megmarad mindenkiben.

A hét elején sajnos megrendülten fogadtuk a hírt, hogy régi jó szakácsnőnk, Terike, itthagyott bennünket. Igazságtalan ez az élet. Nem volt még 54 éves sem. Habár elbúcsúztunk tőle pénteken, az emléke, a kedves mosolya szívünkben mindíg benne lesz. Nyugodj békében Terike.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések