Az 1. képviselőtestületi gyűlés elé

Valamikor a közeljövőben el fog jönni az a nap is, mikor az újjonan megválasztott képviselőtestület összeül. Akárhogyan is fogjuk keresni, akarni, erőltetni a munka folytonosságát, az szinte lehetetlen feladat lesz. Valóban, egy korszak zárult le a Falu életében azzal, hogy Kálmán, Ozsival szemben, alul maradt a választásokon.
Lehet ezt a korszakot nézni többféle szemszögből. Bizonyára lesznek akik negatívan értékelik. Szivük joga. Lesznek akik sikeresnek könyvelik el. Nem vitatkozom ezekkel sem. Én személy szerint nehéz, emberpróbáló korszaknak minősítem. Vele voltam 8 éven keresztül. Segítettem, támogattam ahogyan tudtam. Lehettünk volna sikeresebbek, eredményesebbek az biztos, ennyire futotta. Remélem az új testület jobban teljesít majd.
Az viszont tény, hogy a Rendszerváltás óta Kálmán volt a polgármesterünk. 20 éven keresztül a Falu választópolgárainak a többsége rá szavazott. Kemény 20 év volt, az biztos, nem könnyű testületi tagokkal fűszerezve.
A magam részéről ezúton köszönöm meg néki, hogy megadatott számomra, hogy mint Embert megismerhessem, vele dolgozhassak, a sikereinknek együtt örüljünk és néha veszekedjünk is.
Köszönöm Kálmán.
Jó lenne, ha az új képviselőtestület is méltó módon köszönné meg Kálmán 20 éves munkáját.
Ennyit mindenképpen megérdemel.
Ha erre képesek leszünk az első ülésen, felnőttünk a képviselői feladathoz, ha nem, akkor helyzetünk reménytelen. Nem fogunk tudni túllépni a mögöttünk húzódó sok éve felgyülemlett, több mázsányi terhen.

Megjegyzések

  1. Nagyon szepen megfogalmaztad a lenyeget Tomoren velosen.

    Egy ajto bezarult es egy masik megnyitodik csak arra kell figyelnunk hogy elore menjunk es ne visszanezzunk.....
    Sok erot az osszefogashoz puszillak Husi

    VálaszTörlés
  2. Én sajnos nem értem mit kellene megköszönnünk Kalminak. (esetleg valami példát tudna valaki mondani???)

    Egyszerűen nevetséges!

    Az viszont igaz, hogy kemény dolga lessz Arnoldnak és az új képviselőtestületnek, mert nagy lemaradást kell behozniuk.
    (A romokból várat építeni nehéz)
    Bár csak hamarébb Döntöttek volna az emberek a változás mellett.

    Sok sikert az új polgármesternek és a képviselőknek!

    VálaszTörlés
  3. Husi köszi. Veled az Erő!

    Hát ez az kedves Névtelen. Fel kell nőni az ilyen gesztusokhoz. Lehetne példákat felhozni, de nem tartom szükségesnek. Ha akarsz találsz pozitívumokat a 20 éve alatt, ha pedig nem akarod észrevenni, minek Nekd azokat felhozni és bizonygatni. Lehetséges, hogy amit írtam neetséges. Te biztosan jobban tudod, de ha a te hangnemed jellemzi majd a Testület munkáját az viszont nagyon szomorú kezdet lesz.

    VálaszTörlés
  4. Szomorú, hogy kutatni kell a 20 év pozitívumait.

    Ja a hangnemről csak annyit,hogy: mindenki ismeri Kálmán "hangnemét".
    Mily Érdekes, hogy tudtál vele dolgozni és még kedveled is, pedig aztán neki van "hanglejtése".
    Szóval nem tudom kinek kellene felnőnie.

    Ha Kálmán gesztusait kibírtad, akkor nem értem az enyém miért zavarna, hiszen az én "gesztusaim" meg sem közelítik az övét (ahhoz már tényleg fel kellene nőnöm).

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések